NEGYEDIK RÉSZ — A vörös ruhám miatt Damian Cross félbeszakította a telefonhívását, aztán egyetlen pohár felé nyújtott kéz mindent megváltoztatott

NEGYEDIK RÉSZ

Damian nem kérdezett vissza. A telefon még a kezében volt, de már senkihez sem beszélt.

– Ki volt a vendég? – kérdeztem.

Az igazgató bemondta a nevet.

Hale képviselő.

A férfi, akiről azt hittem, mérgezett poharat készítettek neki.

Damian tekintete a bálterem felé siklott.

– Minden kijáratot zárjatok le. Hale ne hagyja el az épületet.

– Ha ezt most megteszi, pánik lesz – mondtam.

– Pánik már van. Csak még senki sem tud róla.

Elias megszorította a kulcscsomóját.

– Uram, Éva asszony nem tűnt el önként.

– Ezt miből gondolja?

– A szobájában maradt a gyógyszeres táskája. Soha nem ment volna el nélküle.

A mondat súlya úgy zuhant közénk, mint a balkonról a mélybe ejtett kő.

Damian lehunyta a szemét.

– Anna, maradjon itt.

– Nem.

– A maga anyja lehet az egyetlen tanú.

– Éppen ezért megyek.

– Nem tudja, kik várnak odakint.

– Maga sem tudja. Ezért akarja, hogy én is lássam.

Egyetlen másodpercig egymást néztük. Aztán Damian a kabátja belső zsebéből elővette a fekete fémdobozt.

– Ezt maga viszi.

– Miért bízik bennem?

– Mert az apám mindenkit megvett, aki tudott valamit. Magát nem tudta.

A bálterembe visszatérve Hale képviselő éppen nevetve beszélgetett két bankárral. Aranyszínű mandzsettagombjai minden mozdulatnál felvillantak.

Damian odalépett hozzá.

– Képviselő úr, beszélnünk kell.

– Természetesen. A kikötői engedélyekről?

– Az édesanyámról.

Hale mosolya elakadt.

– Nem értem.

– Éva Vargáról.

A bankárok hátrébb léptek. A zenekar tovább játszott, de a közelünkben minden hang élesebbé vált.

Hale megigazította a mandzsettagombját.

– Ez valami ízléstelen tréfa?

– Maga tudta, hogy Anna életben van. Maga adta át Mercernek a klinika belső alaprajzát.

– Vádaskodik?

– Még nem. Kérdezek.

Hale rám nézett.

– Hölgyem, ismeri ezt az embert? – kérdezte Damiantől. – Azt mondta, nincs családja.

– Hazudott – felelte Damian.

A képviselő arcáról eltűnt a mosoly. Aztán hirtelen felnevetett.

– Maga tényleg azt hiszi, hogy az apja csak egy elmebeteg zsarnok volt? Viktor Cross tudta, hogy maga soha nem lenne képes vezetni a birodalmat. Ezért kellett egy biztosíték.

– Éva volt a biztosíték?

– Anna volt.

A gyomrom összerándult.

Hale közelebb hajolt.

– Az anyja megtalálta a számlákat. Viktor pénzt utalt neki, hogy hallgasson, de ő elrejtette a másolatokat. Maga lett volna a tanú, ha Éva beszélni mer.

– És a mérgezett pohár? – kérdeztem.

– Nem magának szánták – mondta Hale. – A pohárban lévő szer csak látszat volt. Mercer azt akarta, hogy Damian azt higgye, Anna veszélyben van, és elvigye oda, ahol Éva rejtőzik.

Damian arca megfeszült.

– Maga csalta csapdába.

– Nem. Maga vezette oda saját magát.

Hale jobb keze a zsebébe csúszott. Elias azonnal elé lépett, de én észrevettem, hogy Hale nem fegyvert keres. Egy apró kulcsot húzott elő.

– A valódi bizonyíték a kikötői raktár hetes számú szekrényében van – mondta. – Éva átadta nekem, mielőtt eltűnt.

– Hol van az anyám? – kérdeztem.

Hale rám nézett, és most először nem Damianhez beszélt.

– A St. Brigid kápolnában. Oda ment minden alkalommal, amikor azt hitte, valaki követi.

Damian megragadta a karját.

– Ha bántotta őt…

– Nem én vittem el. Az anyja maga kért meg rá, hogy vigyem el a gondozóházból. Tudta, hogy Mercer már úton van.

A teremben megszólalt egy telefon. Az egyik őr kapta fel.

– Uram, a kikötőből hívtak. A hetes raktár ajtaja nyitva van. Egy asszony van odabent, és vérzik.

Damian rám nézett.

– Anna, maradjon mögöttem.

– Nem.

– Ezúttal nem vitatkozom.

A következő húsz perc ködös száguldás volt a kikötő felé. Boston fényei elmosódtak a szélvédőn, a motor pedig úgy morgott alattunk, mint egy bezárt állat.

A hetes raktárban Évát a szekrények között találtuk. A bal karján vágás húzódott, de a tekintete éber volt. Amikor meglátott, nem Damianhoz fordult.

Hozzám.

– A szemedből tudtam, hogy te vagy – suttogta.

Megálltam előtte.

– Miért nem mondtad el?

– Mert ha megtudod, ki az apád, azonnal célponttá válsz.

– Már célpont vagyok.

Éva szeme Damianre siklott.

– Ő tudja?

– Most tudta meg – felelte Damian.

Éva keserűen elmosolyodott.

– Akkor későn.

Damian letérdelt elé. A férfi, akitől Boston mindenki félt, most egy vérző asszony előtt hajtotta le a fejét.

– Az apám ölte meg azokat az embereket?

– Nem mindenkit. De az első lövéseket ő rendelte el. Mercer csak folytatta, amit Viktor elkezdett.

– És engem miért hagyott életben?

Éva rám nézett.

– Mert te voltál az egyetlen dolog, amit nem tudott birtokolni.

A fekete dobozban talált levél csak a történet felét tartalmazta. A raktár hetes szekrényében ott voltak a teljes számlakivonatok, Viktor kézzel írt utasításai, és egy öröklési nyilatkozat, amelyből kiderült, hogy a Cross-vagyon egy részét Éva és az ő gyermeke számára különítette el.

Damian nem kapta meg automatikusan a birodalmat. Az apja a vagyon feletti döntést ahhoz kötötte, hogy Damian gondoskodik a családja eltitkolt ágáról.

Hale ezt használta zsarolásra.

Mercer pedig azért akarta megölni anyámat, mert a dokumentumokkal nemcsak a régi bűnöket lehetett bizonyítani, hanem azt is, hogy a kikötői vállalatok tényleges irányítója soha nem Damian volt.

Hanem Mercer.

A bizonyítékok nyilvánosságra kerültek. Hale lemondott, és saját vallomásával mentette meg magát a legsúlyosabb következményektől. Mercer eltűnt Bostonból, de a számlái és az emberei nélkül nem maradt mögötte semmi, amivel újra felépíthette volna a hálózatát.

Damian eladhatta volna a vállalatokat, és elvághatta volna magától az egész múltat. Ehelyett minden olyan klinikai alapot átadott Évának, amelyet Viktor titkos pénzekből tartott fenn.

A Crosswell klinika nevét megváltoztattuk.

Varga–Cross Egészségügyi Központ lett belőle.

Nem azért, hogy az én nevem díszelegjen rajta, hanem azért, mert Éva ragaszkodott hozzá, hogy többé senki ne legyen láthatatlan.

Damian továbbra is nehezen beszélt az apjáról. Néha órákig ült a tárgyalóasztalnál a régi iratok fölött, és minden lap után egy újabb ember nevét írta fel egy füzetbe.

Nem kértem tőle, hogy bocsásson meg magának.

Azt kértem, hogy maradjon ott, ahol végre szükség van rá.

Egy hónappal később Éva a klinika új kezelőjében ült. A rézszíjas órámat az asztalra tettem, mert már nem volt szükségem rá, hogy mindenki pulzusát számoljam.

Anyám a kezébe vette.

– Ezt tőlem kaptad – mondta.

– Nem emlékszem rá.

– Hároméves voltál. Azt mondtad, ha nálad van, megtalálsz.

A torkom összeszorult.

– Megtaláltalak.

Éva hüvelykujja végigsimított az óra karcos üvegén.

Damian az ajtóban állt, de nem lépett be.

– Jöjjön be – mondtam neki.

– Biztos benne?

Éva felnézett.

– Aki egyszer már eljutott idáig, az ne maradjon a küszöbön.

Damian belépett. Nem főnökként. Nem örökösként.

Csak egy férfiként, aki végre leült az édesanyja mellé.

Éva pedig a tenyerembe nyomta a kulcsot a hetes raktárhoz.

– Tartsd meg – mondta. – Nem a titkok miatt.

– Hanem?

– Hogy emlékezz, melyik szekrényben találtad meg a családodat.

A kulcs hideg fémje a bőrömhöz ért, és a vörös ruha ujja alatt ott kattogott a rézóra régi mutatója.

Éva Damian felé fordult, és csak ennyit mondott:

– Most már mindketten tudjátok, honnan jöttetek.

Оцените статью